PokerSavvy

Főiskolai világbajnok: Magyarország





14 évvel Rosta Pilu aranyérme után, a csapata is világbajnok lett



Hibátlanul zárta a világbajnoki szereplését a magyar férfi főiskolai válogatott, így - természetesen - övék lett az arany és a világbajnoki cím. Nagyon szép siker ez, ami rá is fért a férfi szakágra. Csak elismerés illeti a fiúkat és a szakvezetést, hiszen azt a kevés szabadságukat áldozták fel ezért a sikerért, ami a májusban véget ért 2009/10-es szezon és a 2010/11-es felkészülés júliusi rajtja között a rendelkezésükre állt. (Közben pedig ott volt a vizsgaidőszak is.) Vagyis le a kalappal előttük, valamennyi kézidrukker nevében szívből gratulálunk!
Reméljük a Szövetségben is méltóképp értékelik majd ezt a sikert.  Nem csupán érdemes, hanem kötelező is minél többet  versenyeztetni  az utánpótlás korosztály minden csapatát.

Lássuk a névsort.

A 2010. évi férfi kézilabda főiskolai világbajnokok: Szabó Tamás (Balatonfüred), Tóth Koppány (Ferencváros), Benis Bence (Gyöngyös), Miss Zoltán (Csurgó), Soproni Balázs (Szentendre), Szöllősi Bence (Balatonfüred), Juhász Károly (Mezőkövesd), Kiss Ádám, Halász Máté (mindkettő Tatabánya), Simon Bence (Kecskemét), Lókodi Gergely (Debrecen), Sándor Ákos (Gyöngyös), Pordán Bálint (PLER), Juhász Zoltán (Mezőkövesd), Varsandán Milán (Kecskemét). Szövetségi kapitány: Rosta István. Edző: Rosta Miklós. Csapatvezető: Bene Tamás. Gyúró: Radnai Róbert.

A döntő jegyzőkönyve:

Magyarország–Csehország 33:26 (16:13)
Bujtosi csarnok, 1000 néző, v.: Baranowski, Lemanowich (lengyelek).

Magyarország: Szabó T. – Benis 2, Szöllősi 1, Sándor Á. 4, Varsandán 2, Juhász K. 1, Halász 6/2. Csere: Tóth K. (kapus), Simon B. 7, Juhász Z. 1, Pordán 1, Miss 1, Lókodi 4, Kiss Á. 3/1. Szövetségi edző: Rosta István.

Csehország: Mrkva – Jurka 5, Randysek 2, Landa 3, Riha 2, Petrovsky 4, Lehocky 7/2. Csere: Petrzala (kapus), Bares, Krupa, Vanco 2, Weigner, Miler 1. Szövetségi edző: Jiri Mika.

Kiállítások: 10, illetve 0 perc.
Hétméteresek: 4/3, illetve 5/2.

Rosta István
:  Végtelenül boldog és elégedett vagyok. Ez a csapat megmutatta, hogy Magyarországon is vannak nagyon ügyes fiatal játékosok, akik nagyszerű csapatot alkottak és mosolyt tudtak csalni az emberek arcára. Köszönjük, Nyíregyháza!

Jiri Mika
:  A magyar csapat jobb volt, de mi sem vagyunk csalódottak, hiszen fiatal csapatom rengeteg tapasztalattal és ezüstéremmel térhet haza.


A magyar csapat gólkirálya, a tatabányai Halász Máté

VILÁGBAJNOKOK!

A siker kovácsai

Világbajnok lányok - világbajnok fiúk
Helyosztók:

A 3. helyért:
Szerbia–Japán 31–31 (19–19) – hétméteresekkel: 8–7
Bujtosi csarnok, 175 néző, v.: Horváth P., Marton. Legjobb dobók: Milinics 9, M. Popovics, M. Pavlovics 6-6, illetve Higasinahagama, Ozava 8-8.

Az 5. helyért
Ciprus–Törökország 25–23 (14–7)
Tiszavasvári, 100 néző, v.: Miscsuk, Rozskov (ukránok). Legjobb dobók: Papakiprianov 6, Agripov 5, illetve Özkan 6, Volkan, Mikail 5-5.

A 7. helyért
Lengyelország–Ukrajna 31–25 (15–12)
Nyíradony, 50 néző, v.: Erdogan, Özdeniz (törökök). Ld.: Wiak 9, Zak 5, illetve Beszarab 6, Zaharov 5.

A 9. helyért
Egyesült Arab Emirátusok–Mexikó 32–31 (15–16)
Levelek, 100 néző, v.: Nagaharu, Jasuda (japánok). Ld.: Marzooq 10, al-Abdullah 7, Ahmed 5, illetve Acuna, J. Garcia 5-5.


A fiúk mellett a lányok is győztek a nyírségi VB-n (ld. a Handball.hu írását)

Hirek - Magyar válogatott, férfiak

Online látogatók

Oldalainkat 20 vendég böngészi