PokerSavvy

Véleményünk: 2012-február





Vélemény rovatunk második részében dr. Király G. István közgazdász, a Balatonfüredi KSE elnökségi tagja csatlakozik hozzánk. Mellette Décsi Gábor, a SZESE Győr klubigazgatója, Gulyás István a Fotex Veszprém korábbi csapatkapitánya, ma a Dunaferr vezetőedzője, és Pajewski László, a Kézilabda.com főszerkesztője mondja el véleményét aktuális témákról: a magyar válogatott EB-szerepléséről, a Veszprém körül kialakult helyzetről, az előre megbeszélt eredményekről, a BL-nyolcaddöntő esélyeiről, és Carlos Perezről, aki egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy nyártól folytatja-e pályafutását, vagy visszavonul.



Nyolcadik helyen végzett a magyar válogatott a szerbiai Európa-bajnokságon, a házigazda szerbek elődöntőig jutottak, a franciák leszerepeltek...

Décsi Gábor

Nagyon fontos a sportágunknak, hogy ilyen eredmények jöjjenek, mint a csoportkörben, ahol legyőztük a címvédőt, és döntetlent játszottunk a bombaerős spanyolokkal - erre felkapták a fejüket a kézilabdás világban. A sikerek  után talán túlzott elvárások is voltak a csapattal szemben, ám be kell látni, hogy sorozatterhelés alatt (egy hét alatt háromszor is) nem képes a válogatott azon a szinten játszani játszani, ahogy tette azt a csoportkörben. 

A szerbek kihasználták a hazai pálya előnyét, és itt  nem a bíráskodásra gondolok, hanem a hatalmas, zsúfolásig telt csarnokok hangulatára. Hatalmas pszichés plusszt kaptak, és éltek is vele. Egyébként egyénileg nagyon jó játékosok alkotják a szerb válogatottat, és most sikerült összerakniuk a csapatot, fegyelmezetten kézilabdáztak, ami meghozta számunkra a sikert. 

Gulyás István

A legszembetűnőbb az élcsapatok biztonságra való törekvése volt. A szerbek tudatos, fegyelmezett játékukkal, és biztonságos védekezésükkel a legjobbakhoz mérten némileg szerényebb képességű csapatukkal is egészen az elődöntőig jutottak, pedig az elmúlt időszakban kevés sikerélményben volt részük. Kellett hozzá persze a hazai rendezés is, a telt ház, a sok néző doppingolta őket. A franciák gyenge szereplése meglepett, aztán az EB után eljutottak hozzám olyan információk is, hogy különösebben nem készültek a kontinensviadalra, ami persze csak zuhanyhíradó szintű pletyka, de ha csak a fele igaz, már magyarázatot adhat a szereplésükre. A magyar csapat 8. helye jónak mondható, de egy kicsit keserű a szám íze, mert evés közben jön meg az étvágy, és volt esélyünk a jobb szereplésre is. A csoportmeccsek bravúrjait követő eufórikus hangulatból nagyon nehéz volt visszazökkenni a középdöntőre, nem is sikerült a győzelem Szlovénia ellen. Nem tudom, hogy mi történhetett, kapusaink talán egy lövést hárítottak azon a meccsen, és így is végig partiban voltunk velük, látszott, hogy többre vagyunk képesek. Minden világversenyen van egy hullámvölgy, pech, hogy pont ellenük került mindkét kapusunk ebbe a fázisba.  Ha az ember egy kicsit elkezd matekozni, egy jó kapusteljesítménnyel, ami legalább 15 védést jelent, egész más lehetett volna a meccs képe. A franciák elleni győzelmünket pedig helyén kell kezelni, mint utólag kiderült, mindenki elverte őket utánunk, és látszott, hogy nincsenek jó passzban, de azt mondom, hogy örülnünk kell az ellenük elért sikernek, hisz nem minden nap tudjuk legyőzni az olimpiai- és világbajnokot. 

dr. Király G. István

Úgy érzem Mocsai Lajos csapata erőn (várakozáson) felül teljesített a csoportkörben, majd várakozáson (erőn) alul a folytatásban. Sajnos lassan morbus hungaricusnak tűnik, hogy sportolóink felszabadultan teljesítenek, ha nincs elvárás, nyomás rajtuk és bebicskáznak, amennyiben elvárt lenne a győzelem. Így van ez a csapatsportokban és az egyéniekben egyaránt. Sajnos mi itt Füreden most ezt éltük meg az Orosháza elleni meccsen. Eddig viccesen mondtuk, hogy nem sebészeknek kéne ülni a kispadon, hanem agyturkászoknak. Lassan el kellene ezen komolyabban gondolkoznunk és igénybe kellene vennünk a sportpszichológia segítségét.

Pajewski László

Roppant nehéz sorsolása volt a válogatottnak, két korábbi, és az aktuális világbajnok várt Mocsai csapatára. Benne volt a pakliban, hogy pontot sem szerzünk, és szemrehányás sem érhette volna érte a válogatott – ha reálisan ítéljük meg a csapatok erejét a nemzetközi kézilabdában. Győzelmet érdemeltünk volna az oroszok elleni találkozón, de a döntetlennel is kiejtettük őket a csoportból, ami a világhírű  Vladimir Maximov állásába került - a napokban kapitányváltásra kerül sor Oroszországban. A spanyolok és a franciák ellen végig meccsben voltunk, én ezt tartom a legbiztatóbbnak, korábban ugyanis belefutottunk néhány nagyobb zakóba. Megvolt a lehetőségünk az elődöntőre, de Izland és Szlovénia ellen is elvéreztünk. Pedig mindkét válogatottat képesek vagyunk legyőzni, de annyira sűrű a mezőny, hogy  ezek a csapatok bármikor körbeverhetik egymást, most mi jöttünk ki belőle rosszul.  Amit nem tartok szerencsésnek, az a kapitányi értékelés azon része, ahol minden  eredményt a 2010-es osztrák EB 14. helyéhez hasonlít Mocsai Lajos. Ez a kiindulási alap,  lám mekkorát fejlődött a csapat azóta (pedig a 2008-as EB-n szintén nyolcadikok voltunk, a 2007-es VB-n kilencedikek). Ha visszaemlékezünk, Ausztriában is majdnem legyőztük a franciákat (döntetlen lett a vége), és egy ki-ki meccsen elbuktunk a csehek ellen (Jicha világklasszis teljesítményt nyújtott ellenünk) – ennyin múlt akkor a Csoknyai-csapat szereplése, ám ha most csapnánk velük össze, akkor sem jelenthetnénk ki, hogy mi vagyunk az esélyesek. Akkor mi változott az erőviszonyokban? A lényeg, hogy ott vagyunk egy népszerű csoportsport kontinensviadalján, a legjobb hatos utáni csoportosulásban. Császár Gábort mindig örök ígéretnek tartották, a szerbiai EB meghozta számára az áttörést, abszolút kulcsember lett belőle.



Két hazai vereséget követően 28-27-re győzött az Atletico Madrid ellen az MKB Veszprém, úgy, hogy az utolsó gólt a lefújás pillanatában lőtte Vilovski...

Décsi Gábor

Tartalékosan jöttek a spanyolok, ám náluk a kispadon is olyan játékosok ülnek, akik húzóemberek lennének más csapatokban. Az Atletico Madridot legyőzni roppant nehéz, és mindenképpen siker az egygólos győzelem, hisz  Dushebajev csapata ezidáig veretlenül menetelt a BL-ben. Kár a Berlin és a Kielce elleni hazai fiaskóért, de a végére összekapták magukat a veszprémiek, a második hely roppant értékes eredmény.

Ezzel együtt valami probléma azért van a klubnál, és ezt érzik a szurkolók is, ezért a feszültebb hangulat. Nagyok a célkitűzések, és nagy elvárásoknak kell megfelelniük a játékosoknak. A sport azonban ilyen, benne van hullámvölgy és a vereség is a játékban, ilyenkor felerősödnek azok a hangok, hogy minek van ennyi külföldi, minek keresnek olyan sokat, miért nincs edzőváltás, miért nem játszik XY, miért nem cserél, stb. A közvélemény  ilyen, ha megy a szekér, dicsér, ha nem megy, bírál – ezt el kell tudni viselni, ez a profi élet velejárója. Én is átéltem hasonlót pályafutásom során, az első huescai évemben a másodosztályban szerepeltünk. 15 játékosból 13 légiós alkotta a keretet, az edző is külföldi volt, és  800.000 eurós költségvetéssel dolgozott a klub a spanyol második vonalban. A feljutás közelébe sem kerültünk, nagyon feszült időszak volt ez, sok támadás érte a játékosokat, a klubot, de átvészeltük, majd sikerült a feljutás is. 

Gulyás István

Végre szerencsés voltam, és a helyszínen néztem végig a mérkőzést. Erről a meccsről is mondogatnak sokmindent a zuhanyhíradóban, a spanyolok rebesgették, hogy nekik jó az X is, aztán eljöttek Veszprémbe 8 emberrel, a vezérbikák nélkül. A cserék viszont felszántották a pályát, meg akarták mutatni, hogy ők is jó játékosok, és tudnak élni a lehetőséggel. Dushebajevet ilyen nyugodtnak még nem láttam meccsen, emiatt van bennem egy kis keserű érzés. A veszprémieken érződtek az utóbbi hetek eseményei, és a tét nyomása, Hombrados szinte csak pózolt a kapuban, mégis többször hasba lőttük, amit a görcsösségnek és az önbizalomhiánynak tulajdonítok. Abban bíztam, hogy minél hamarabb levetkőzik ezt a fiúk, egyszer csak felszabadul a gát, és ötezer ember belehajtja a csapatot a győzelembe. Az első félidőben azt beszéltük a barátaimmal, hogy ha ez meglesz, a végére 7-8 gól is lehet közte. 

dr. Király G. István

Közgazdászként nem tudok elvonatkoztatni a tanult szakmámtól. A nemzetközi élmezőnyből érkező hírek olyan összegekről szólnak éves költségvetésként, vagy egyes játékosok átigazolási díjaként, amivel itt és most Magyarországon reménytelen versenyezni. Így nálunk egy nemzetközi élcsapat kialakításához a csillagok kedvező együttállására is szükség van. Ezt tapasztalhattuk az elmúlt időszakban Veszprémben. Elkötelezett egyesületi vezetés, fanatikus szurkolói háttér, kedvező társadalmi környezet,  jó szemmel kiválasztott és menedzselt játékosok, szerencsés korosztályi összetétel. Ezek hozták a - sokszor erőn felüli - sikereket. Ebben a szezonban azonban felül kerekedni látszik mindezeken a gazdasági realitás. A botlások, a nem megszokott eredmények aztán felszínre hoznak olyan problémákat is, melyeket a sikerek eddig eltakartak. Ilyenkor jönnek igaztalan bántások, illetve az ezerfejű cézár kegyetlen is tud lenni. Most kellene a még erősebb összefogás, az egymás hátának vetett küzdés. Én nagyon drukkolok veszprémi barátainknak. Nekünk itt Füreden csak jobb lehet a kézilabda, ha Veszprémmel szalad a szekér.

Pajewski László

A spanyolok jókat nevetgéltek a meccs alatt, Dushebajev békésen üldögélt a kispadon, miközben a veszprémiek vért izzadtak, hogy valahogy tartsák velük a lépést. A legfurább az volt, amikor ötgólos hátrányból egyenlítettek a hazaiak - a Madrid szakvezetője mégsem érezte úgy, hogy valamin változtatni kellene, hogy megállítsa a hazaiak lendületét. A közönség már ősszel egyértelműen kikezdte Vujint ( a televíziós közvetítésből talán nem látszik, de a helyszínen, a lelátót hallgatva ez nem kérdés), egy szűk csoport pedig most Mocsait is kóstolgatja. Ezt visszacsinálni már nem lehet, ha siker van, megtapsolják a csapatot, de az első gondnál újra felerősödnek majd ezek a hangok. Persze, aki kétszer is eljátssza a klubjával, hogy jóval a szerződése lejárta előtt aláír máshova (majd aztán meggondolja magát, mert látja, hogy a Gummersbach -nál fogy a pénz, és gyengül a csapat), ne is számítson másra, szerintem a világ bármelyik csapatánál hasonlóan reagáltak volna szurkolók – sőt.



Békés, baráti döntetlenek... A Kielce-Medvedi találkozón egyetlen eredmény, a döntetlen lett volna jó arra, hogy mindkét csapat továbbjusson a csoportból. Milyen az élet, éppen döntetlen lett...

Décsi Gábor

Sajnos nem egyedi eset, szerintem sokan tudnának hasonló sztorikat mesélni, mint én. Egy mérkőzésen múlt, hogy egyik csapatommal bejussunk a rájátszásba, sikerült is a győzelem, ám másik két együttes békés döntetlenje kibabrált velünk. Olyan viszont sosem történt, hogy odajöttek volna hozzám, játsszunk döntetlent. Nem fair dolog, de nem tudunk ellene mit tenni, le kell nyelni. Három napig beszélnek róla, aztán mindenki elfelejti.

Gulyás István

Hallani ezt is-azt is, de bebizonyítani úgysem lehet. Viszont meggyőződésem, hogy ha mindkét csapatnak jó az X, összebeszélés nélkül is bevonzzák a pályára, és vannak olyan szituációk, ha mindkét csapat játékosai így állnak hozzá a meccshez, tudat alatt is realizálódhat az eredményben. Mindenki tudja, hogy mire van szüksége a csapatnak, és akaratlanul is befészkeli magát a tudatukba. Lehet, hogy valami hasonló történt Kielcében is.

dr. Király G. István

Keresd a nőt - tartja a mondás. Nálunk itt a nőt behelyettesíthetjük a pénzzel. A BL rendszere, lebonyolítási rendje magában hordozhatja a kételkedésre okot adó eredményeket. Ugye az egykor volt BEK, a kupa rendszerben történő lebonyolítás eleve kizárta ezt, hiszen minden meccs ki-ki mérkőzés volt. Azonban a BL-ben sokkal, de sokkal több pénz van, mint a BEK-ben, így a lebonyolítás maradni fog. Sajnos a bajnoki lebonyolítások mindig is lehetőséget adhatnak a furcsa eredményeknek. Ezért születnek különféle megoldások, pld. a bajnoki rájátszások az elsőségért, vagy éppen a kiesés elkerüléséért. Én egy kis csapat ( a Híradótechnika női csapata) mellett nőttem fel és bizony a hatvanas években is előfordult, hogy olyan eredmény született egy meccsen ami pont megmentette az egyik csapatot a kieséstől a mi kárunkra.

Pajewski László

Már a Veszprém meccse előtt megbeszéltük, hogy nagy meglepetés lenne, ha nem döntetlenre végződne a Kielce-Csehov. Így is lett, ők mindent megtettek a jó eredményért, csakhogy a Veszprém bravúrja keresztül húzta a számításaikat. A két találkozó egyszerre kezdődött, aztán a kevesebb játékmegszakítás miatt a veszprémi találkozó percekkel korábban véget ért. Az 56. percben ott is megtudták a másik eredményt, és onnantól élessé vált a kielcei csata. Az oroszok hátrányban voltak, de csak az egyenlítésre futotta. Vladimir Maximov csapata – csakúgy, mint az EB-n – itt is egy magyar miatt búcsúzott, az őszülő mesternek már herótja lehet tőlünk. Egyébként főleg a skandináv válogatottaktól láthatunk ilyeneket, odaadják a meccset a másiknak, akinek nagyobb szüksége van a pontokra, aztán majd alkalomadtán visszakapják. Gusztustalan dolog, de következménye nincs.



A Reale Ademar csapata ellen mérkőzik az MKB Veszprém a Bajnokok Ligája nyolc közé jutásáért.


Décsi Gábor

Attól függ a továbbjutás, hogy melyik formáját mutatja a Veszprém. Ha a jobbikat, akkor abszolút favorit a magyar csapat, annak ellenére, hogy Leónban nagyon nehéz dolguk lesz. Alilovic évekig játszott náluk, ismeri őket, úgyhogy biztosan tartanak is tőle a spanyolok. 

Gulyás István

Örülök a Leónnak, a Madrid legyőzésével, és a második helyen való továbbjutással lement egy teher a Veszprémről. Itthon lesz a visszavágó, a spanyolokat pedig – ezen a szinten – egy jó kis iparos csapatnak tartom. Mennek, csinálják a dolgukat, de két szinten lejjebb kézilabdáznak egy jó formában lévő Veszprémnél. Ha reálisan nézzük a nemzetközi kézilabdát, a Kiel, a Barcelona és a Madrid kiemelkedik, a következő társaságba tartozik a Veszprém, a Medvedi, a Kielce, vagy a többi német együttes. A harmadikba sorolnám a Leónt, a Schaffhausen, vagy a Koper társaságába.

dr. Király G. István

A sors nagy rendező és hosszabb távon egyenlít. Idén megcsapott bennünket a lehetetlen, a csoportból való kiesés szele. Nem, hogy elkerültük, de másodikként jutottunk tovább. Erre a sorsolásnál talán a legnehezebb ellenfelet kaptuk. A legnehezebbet, de nem egy legyőzhetetlent. A továbbjutásból kell annyi erőt meríteni, ami elegendő kell, hogy legyen az Ademar ellen. Ne panaszkodjunk, mert erre igazán a berlini rókáknak lenne joguk.

Pajewski László

Talán a Sävehof lett volna a legsimább, de a León ellen is tovább kell jutni, amennyiben nem ismétli meg a Veszprém a Berlin elleni játékát. Olvasom, hogy sokan bosszankodnak a sorsolás után – szerintem felesleges, a León igenis verhető – bár mindig nagy hanggal, magabiztosan jönnek Magyarországra. Ráadásul a két korábbi leóni, Alilovic és Laluska is mindent tud róluk, valamint a csoportmeccseken a Pick-Szeged ellen is csatáztak a spanyolok, - az ottani tapasztalatokat is felhasználhatja a veszprémi szakvezetés. Nézzük meg a sorsolást, a csoportgyőztes Barcelona a Montpelliert, a Hamburg a Berlint kapta ellenfélül, szerintem mindketten cserélnének a Mocsai-csapattal...



Carlos Perez immár 41 esztendős, de kihagyhatatlan a veszprémi együttesből. Fontos gólokat lő sorsdöntő pillanatokban, ám nyáron lejár a szerződése, és évek óta a visszavonulás gondolatával foglalkozik. Vajon folytatja?

Décsi Gábor

Ezt a játékos és az edző érzi, ő látja minden nap, hogy mennyire tud regenerálódni, milyen fizikai állapotban van. Fantasztikus alkatuk van a kubai kézilabdázóknak, egész más, mint a mienk, biztosan ez is közrejátszik abban, hogy  még mindig ilyen szinten tud teljesíteni. Én 38 éves vagyok, és aktívan kézilabdázom a SZESE csapatában. Bírom a meccseket akár 60 percig is, csak az a probléma,  ahogy idősödik az ember, úgy nő a rehabilitációs és a regenerációs időszak is. Fiatalon az sem volt gond, ha naponta két meccset játszottunk, most már kell 2-3 nap , hogy kipihenjem a meccs fáradalmait. Másfél éve tértem haza Magyarországra, 36 évesen még 60 perces játékos voltam a spanyoloknál. Most már más edzések kellenek, elég napi egy, vagy a másodosztályban heti 3-4 is, ha játszik az ember kétszer húsz percet. 

Rendkívül fontos, hogy elkerüljék az embert a sérülések, az utóbbi fél évem elég peches, három izomhúzódásom is volt, de elmondhatom, hogy 2003 óta (akkor Vigóban kézilabdáztam) sérülés miatt egyetlen meccset sem hagytam ki. Régen azt mondtam, hogy 30 évesen visszavonulok, ám az idők során a kézilabda olyan életformává vált, hogy nem lehet csak úgy abbahagyni, olyan, mint egy narkotikum.  Mostani csapatommal szeretnék feljutni az NBI-be, és még egy évet játszani, Nagy öröm lenne ha visszatérhetnék az élvonalba. Ha nem sikerül, akkor sem fogok szomorkodni, nagyon szép és tartalmas pályafutás áll  mögöttem, játszhattam a világ két legerősebb bajnokságában, a Bundesligában, és az Asobalban, szerepelhettem a magyar válogatottban, és nemzetközi kupadöntőn léptem pályára.

Gulyás István

 Ha elkerülik Csárlit a sérülések, és hasonló fizikai állapotban lesz, mint most, az Ő helyében biztosan folytatnám. Ha a klub szemszögéből nézem, kéne két ütőképes lövőt igazolni, mert enélkül nem lehet komoly nemzetközi eredményt elérni. Perezt pedig mindenképpen megtartanám, még akkor is, ha meccsenként csak 10-12 percet lépne pályára, de hatalmas rutinjával és kivételes képességeivel még mindig meccseket képes eldönteni. Ha a Veszprémnél a magyar bajnokság megnyerése, és a BL-csoportkörbe való jutás a cél, akkor az megoldható nélküle is, de komolyabb nemzetközi eredmény eléréséhez mindenképpen hosszabbítanék vele. Ha megnézzük például a Barcelona játékát, 12-15 percenként komplett sorokat, de legalábbis a belső hármast cserélik. Ha Perezt az első játékrészben 4-5 percre, a másodikban, vagy a mérkőzés kritikus szakaszában 7-8 percre pályára küldik, és lő 2-3 gólt, kiharcol 1-2 hetest, vagy gólpasszt ad, labdát szerez, óriási plusszt ad a Veszprémnek. Nyilvánvaló, hogy a hétköznapi edzéseken más irányú munkát kell  végeznie, mint egy huszonévesnek, de összegezvén az a véleményem, hogy még évekig kézilabdázhat ezen a szinten, ha Ő is akarja. 

Az én esetemben egy vállsérülés vetett véget a játékos karrieremnek, az operáció miatt döntöttem úgy, hogy befejezem. Mindamellett a lábaimmal nem volt semmi probléma, kis túlzással, ha ma, 43 évesen egy új vállal újrakezdeném az edzéseket a lábaim bírnák, és két hónap után jó teljesítményre lehetnék képes az NBI-ben. 

Mindig az volt az ars poeticám, hogy ha nem készülsz fel rá, hogy a visszavonulás után nem ismernek fel a benzinkúton, borzasztó szomorú öregkorod lesz, tudatosan készültem rá, hogy eljön ez az idő. Amikor Ausztriában kézilabdáztam, beiratkoztam a TF edzői szakára, és megpróbáltam felépíteni a játékos-pályafutásom utáni életem. Persze, hazudnék, ha azt mondanám, hogy már húszévesen is ezek voltak a céljaim, én is kipróbáltam mindent az életben, volt családi vállalkozásom, éttermem, belenéztünk az élet más területeibe is, de mégiscsak a kézilabdában éltem, és ebben van tapasztalatom. A testmozgást, az edzéseket a mai napig nem hagytam abba, néha kezembe veszem a labdát, dobálgatok, vagy elmegyek teniszezni. Egy csapatsportágat űző sportoló szerintem nem is tudja örökre abbahagyni, épp a minap olvastam egy cikket egy holland úszóról, aki – miután abbahagyta az úszást - többé le sem ment az uszodába, azt hiszem, hogy ez egy kézilabdázónál elképzelhetetlen.

Korábbi csapattársaim közül egyébként nem csak Perez, de Szathmári János és Pásztor István is aktív játékos, ők is jó példa arra, hogy ha az ember odafigyel az életvitelére, a mai orvostudomány mellett az átlagos pályafutás 5-6 évvel is meghosszabbodhat. Annak idején negyvenévesen játszott Veszprémben Sara Papa is, akinek olyan izületei, vázizomzata volt, ami bírta a terhelést, elkerülték a komoly sérülések, és nagy hasznára volt a csapatnak. 

dr. Király G. István

Pillanatnyi formáját, csapatban betöltött szerepét és a játékát látva igen, folytatja. Persze azt csak Ő tudja, hogy mindez mennyire fáj. Mennyi idő kell egy meccs után a regenerálódáshoz, milyen kopások és fájások vannak a szervezetében. Kívülről és játékát csodálva még hosszú ideig elnézném. Ugyanakkor én emlékszem a legendás focist, Sándor Károly visszavonulására. Csikar akkor bombaformában volt, de kijelentette, hogy nem akarja azt megérni, ami Hidegkúti Nándort utolérte. Neki, az Aranycsapat legendájának, a most a nevét viselő stadionban a saját szeretett közönsége kiabálta be, hogy meddig akarsz még játszani. Ezt kell minden legendának felmérni.

Szathmári János és pásztor Pista Csárli kategóriája. Füreden - de az NB.I. más csapataiban - ők vezéregyéniségek a pályán - és ami legalább ilyen fontos - az öltözőben egyaránt. Szatyi a kapuban még sokáig hasznunkra lehet, ráadásul az Ő egyesületi munkájában  legalább olyan fontos, hogy minden korosztály cerberusaival Ő foglalkozik. Pistán azt látom, hogy a tragédia óta még inkább jellemzi munkáját, hozzáállását azok az erények, amik eddig is az átlag fölé emelték. Én biztos vagyok benne, hogy a jogerőre emelkedett ítélet után is vissza fog térni a pályára, hosszabb távon meg vezetőként fogja szolgálni kedvenc sportágát.

Pajewski László

Reménykedem, hogy Csárli folytatja, ő az, akiért érdemes meccsre járni, nemcsak a pályán, civilben is remek ember, az utolsó mohikán az évtizeddel ezelőtti gárdából. Sajnos reálisan nézve benne van a pakliban, hogy már csak pár mérkőzésen láthatjuk őt. Talán ha kijutnánk az Olimpiára,  plusz motivációt jelenthetne számára. Annak idején nagyon rossz döntésnek tartottam Skaliczki kapitánytól, hogy -a pályafutásuk lezárásaként - Éles, vagy Csoknyai nem kapta meg a lehetőséget a 2004-es Olimpián, bízom benne, hogy idén Diazt és Perezt is láthatjuk az ötkarikás játékokon magyar színekben. Úgyhogy hajrá Norvégia ellen.

Hirek - Véleményünk

Online látogatók

Oldalainkat 13 vendég böngészi